Mártát a Magdolnának!

Románné Bolba Márta evangélikus lelkész és a Közöd Civil Társaság elnöke független képviselőjelöltként indul a józsefvárosi időközi önkormányzati képviselőválasztáson. Indulását 2017. február 20-án jelentette be a VIII. kerületi Mátyás téren, a kerületi önkormányzat által kihelyezett „Labdázni tilos!” tábla mellett. Márta nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak büntetés helyett segítségnyújtással kell szolgálnia a kerületi lakóit és olyan fejlődést kell támogatnia, ami nemcsak látványos, de jó is, vagyis megfelel a lakók valós igényeinek.

2017. április 23-án időközi képviselőválasztás lesz Józsefvárosban, a 6. önkormányzati választókerületben (a Magdolna-negyedben és a Csarnok-negyed egy részében). Márta célja, hogy bekerüljön a józsefvárosi képviselő-testületbe és ott a jelenlegi látványberuházásokra épülő és szegényellenes politika helyett a helyi lakosokat képviselje. Márta a sajtótájékoztatón elmondta: „Egy képviselőnek nem az a dolga, hogy a pártja által kiadott központi utasításokat végrehajtsa, hanem az, hogy az őt megválasztó emberek problémáira keressen válaszokat. Az önkormányzat ma szinte minden problémát büntetéssel akar megoldani. Ha valamit nem sikerül jól szabályoznia, inkább mindent megtilt. Én nem azt akarom megkeresni, hogy ki a hibás, hanem a problémák megoldását szeretném elősegíteni.”

*

Letölthető Márta képviselőjelölti programjának hosszabb és rövidebb változata, melyekhez javaslatokat, ötleteket várunk az elérhetőségeinken.

*

Segítsünk Mártának közösen!: Csatlakozz a kampányhoz, ha te is szeretnéd, hogy Józsefváros a látványpolitizálás helyett a szolidaritás, a szociális biztonság, a nyitott önkormányzati ajtók, a közösségi terek és a civil együttműködés kerülete legyen! Lájkkal, önkéntes munkával, pénzzel, vagy bármi mással, nekünk sem juthat eszünkbe minden jó ötlet…

*

Kampányunkat jórészt önkéntesek szervezik, és közösségi finanszírozással valósítjuk meg. Ha egyetértesz céljainkkal, támogasd a kampányunkat, utalást a 16200223-10058310 // HU65 1620 0223 1005 8310 0000 0000 (IBAN) – Magnet Bank, Románné Bolba Márta nevén lévő számlára tudsz indítani. A közösségi gyűjtés eredményét és a költségeinket is közzé tesszük, kérjük hogy a megosztható facebook-jegyzetünket is olvasd el.

 

*

@MartatAMagdolnanak
*

Impresszum:
Email: magdolnakampany(@)gmail.com
Telefon: 06 20 381 8996 (Udvarhelyi Tessza, kampánykoordinátor)